Magas az ég
Mereng a kápolnánk a hegytetőn.
Csipkésen leng az őszi ég.
Hálójában csendesen remeg
a szétfolyó vidék.
Hamuszürke kétség permetez,
és minden emlék ellibeg.
Lelkem csapkodva nekiszáll
a zúgó semminek.
Magas az ég és a lélek
az élet és szerelem rabja,
mint vésett gondolat zihál
tornyos falakba.
(Családfa helyett – Hold és hárs 1940–1943)
Késő ősz
A dombok leve hordókban mormol,
forog medrében a duzzadt patak.
Kopik az erdő, résein átlátsz.
Csillog a réten a nyírkos csatak.
Elsuhant lopva, szép forró időnk.
A cserjék titkos búvója néma,
mint surranó őz végtelen időn,
nagy sétáink úgy tűnnek föl néha.
Most vak kedvem szűk falak közt mormol.
Forgok ágyamban, mint lompos patak.
Kopik a lelkem, résein átlátsz,
bozótján csillog a nyírkos csatak.
(Kakuk a dombon 1935-37)
Forrás: https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/TAKATS/takats00001a_tart.html
