A képzőművész

“Ezekből a formákból, melyek mögött a látható és a létező világ hangtalan, reális valósága lakott, nőtt ki bennem a költészet utáni vágy. A tárgyban, a szerves és szervetlen világban létező érzés megpendítésének a vágya volt ez. A reális valóságban való gondolat megszólaltatása. Így lett aztán első köteteimben a költészet tárgya elsősorban a valóság, a látható. Az, amelyre én tárulkoztam rá egyre fejlődő értelemmel és az ecsettel, arra, amely szem nélkül rendíthetetlen nyugalommal figyel valamennyiünket. A valóság is figyel, és benne a gondolat is… S ezek az első versek vajon csak egy szűk tájat tükröztek… egy provinciát? – Nem! – Nemcsak a költők, de a provinciák hazája is széles e nagyvilág… Így néztem, és így cseréltem ki a festészet és a költészet eszközeit. De a kép és a képek örökre megmaradtak a gondolatok bábáinak. Így tehát nálam ez a valóság, mondjuk, a táj és a tárgy és a hozzájuk fűződő lélek, szín és ritmus verseimben sem más – legalábbis én annak szántam –, mint az a teremtéstől fogva létező anyag, melyet csak arra használok, hogy segítsenek formáikkal, realitásukkal a világot kifejezni. – Azt a lírai világot, melyet a mindenség titkai között kertészkedő szellem megérezhet és fölfoghat…”

Takáts Gyula: Egy kertre emlékezve. Művek és mesterek között. Tanulmányok, esszék. Bp. 1971. Szépirodalmi, 375.

Varsában a világ
Varsában a világ
« 1 A 8 »

 

 

“A költő szeme egy festő szeme is. Takáts nemcsak vonzódik és ért a festészethez, hanem maga is fest-rajzol, nem is akárhogy. A Fakutyán, fényben-ről beszélve elmondja Domokos Mátyásnak, hogy az egyszeri, de sokféle tartalmat magába szívó élmény a papíron egyszerre kétféle alakot öltött. Nemcsak megírta, le is rajzolta. De a Vihar előtt festőszemmel látott képei nemcsak Takáts képzőművész-tehetségéről árulkodnak. Ott érzik mögöttük festő barátja, Egry is. Az ő egyszerre súlyos-testes és súlytalanul-testtelenül szétrezgő, párásan sugárzó balatoni képei jutnak eszünkbe. S hogy ez az irreális kép mégis mennyire a valósághoz kötődik, nem kell magyarázni. Mindenki ismeri a versbeli táj gyakran olyan valószerűtlen káprázatait.”

Lator László: „Takáts Gyula láthatatlan műhelyei”, Holmi. III. évf. 2. sz. (1991. február) 133. p.

 

“Nem csak íróként, költőként, de képzőművészként is meg kell emlékeznünk Takáts Gyula balatoni kötődéséről. Kiállításai és azok fogadtatása azt bizonyítják, hogy – s ez főként balatoni tárgyú képeire igaz – alkotásai is komolyabb figyelmet érdemelnek. Az ifjú Rippl-Rónai tanítványaként gyermekkorától kezdve kísérletezik a balatoni képekkel, legkorábbiak ezek közül az éppen Rippl-Rónai által számozott temperák, majd a jóval komolyabb, már a harmincas években készült szecessziós utóhatású pasztellképek. A negyvenes, ötvenes években néhány pasztellkép és olajfestmény jelzi, hogy ekkor sem szünetel képzőművészeti munkássága. A hatvanas évektől jellemzőek a konstruktív grafikák, tollrajzok, melyeken egyértelműen érezhető a jó barát és levelezőpartner Borsos Miklós hatása. A néhány vonallal vázolt képek közül valamennyi a tó tükrét tárja elénk, nem a minimalizmus, hanem a nemes egyszerűség és az antikvitásban gyökerező, de a saját korát tudatosan vállaló serenitas jegyében.”

Stamler Ábel: „»Mert egyetlen Balaton volt akkor ott az egész határ« – Takáts Gyula balatoni évszázada”, Irodalmi Magazin. III. évf. 1. sz. (2015) 100–103. pp.