Az igazi poézis keresése.
Berzsenyi-Hölderlin-Kazinczy párhuzamok
”Műveik sem kerültek egymás kezébe, és olvasva őket, mély rokonságról vallanak. Hölderlin öt évvel volt idősebb, és hét évvel túl is élte Berzsenyit. És messze volt a württembergi Neckar folyó és a somogyi mocsárszéli Nikla. De közös idejük és koruk faláról, mert egy szellem sugallta őket, érdekesen összecsengő visszhanggal felelnek, környezetük más-más színével szólítójuknak: a Szépnek és a Természetnek. Mert e kettő együtt az, akiket ismerni sejtettek. Akikhez törekedtek, és akikbe vetették minden hitüket az ember, a nemzet és az emberiség megmentésére.
***
Hüperión-Hölderlin világa ott ragyog egy képzelt Hellaszban, „ahol a hajnalpír száz hóborított bérc fölött játszik, a Helikon és Parnasszosz pompás vadona és Sziküón édeni síksága között”, ahol „diadalmas félistenként tajtékzott a csillogó öböl”. Berzsenyi a magyar táj ligeteiből és képeiből épít ki Pannóniában magyar hüperióni környezetet.
Termékeny mezeid mennyei harmatok
Mossák, s csüreidért Európa irigyel.
Itt édent mutató sorhegyek oldalin
Bacchus tölt poharat, s néked az isteni
Nektár legnemesebb vedreiből merít.
Itt Árkádia zöld halmai nyillanak.
Hol Pán legjelesebb barmok után dalol…”
Elhangzott a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében 1994. április 25-én.